6382 méter alagút, 15 milliárd korona drágulás, 3 Főpolgármester, 3 év csúszás

Még megtipppelni se lehet hogy mikor lesz kész a Blanka-alagút ami a Prágai belső körgyűrű északnyugati szelete.

A kivitelező (Metrostav) a héten beperelte a cseh fővárost ezzel hosszabb időre minden függő helyzetbe került. Érdemes megnézni mi történt az utóbbi két hétben ami ide vezetett, és röviden áttekinteni az egész ügyet.

November 20-án a Metrostav (a kivitelező) bejelentette hogy december 7-ikén megszakítja a Blanka-Alagút építését, mivel Prága Főpolgármesteri Hivatala abban a pillanatban már 2.1 milliárd koronával (kb 23.2 milliárd forint) tartozott a cégnek. A cég szóvívője ezt részben azzal indokolta, hogy az építkezés közben bekövetkezett szükségszerű változtatásokat a beruházó, Prága városa, nem hagyta jóvá és az elvégzett munkát nem fizette ki. Ezt a jelenlegi főpolgármester, Tomáš Hudeček (Top 09) megerősítette, a város nem fizet mivel a beruházást jelenleg a rendőrség vizsgálja. A cég szerint az alagút szerkezete teljesen elkészült, a befejezéshez csak jóvá kell hagyni és kifizetni a szerintük elengedhetetlen változásokat a projekt dokumentációjában.

Erre reagált a főpolgármester még ugyanaznap este, hogy voltaképpen az egész építkezés úgy ahogy van illegális, mivel a szerződés az elejétől fogva érvénytelen a Főpolgármesteri Hivatal ellenőrzési részlege szerint. Ezért a főváros se befejezni se átvenni nem tudja az építményt. Szerinte a szerződést soha nem tárgyalta a képviselőtestület emiatt jóvá sem hagyhatta, tehát nem léphetett jogerőre sem. Az alapvető problémát a 7 évvel ezelőtti főpolgármester, Pavel Bém (ODS) alatt uralkodó dilettantizmusban látja. Abból az időszakból több problémás öröksége is van a városnak. Pavel Bém a vádakat természetesen visszautasítja és a jelenlegi vezetés alkalmatlanságában látja a probléma forrását. Azt a jelenlegi vezetés is elismeri hogy a jelenlegi helyzet skizofrén, csak az állagmegőrzés évente 1.6 milliárd koronába (17.7 mrd forint) kerülne. A Metrostav szerint igenis létezik a közgyűlési határozat ahol jóváhagyták a szerződést és december hetedikével felfüggesztik az épitkezést, amit 2007-ben kezdtek el és 2011-ben kellett volna átadni.

A Cseh Távirati Iroda egy nappal későbbi közleménye szerint Prága városa már október óta tudott az érvénytelen szerződésről, a képviselők azonban csak a Metrostav leállási döntése után tárgyaltak meg és hozták nyilvánosságra. Az építkezésért a város eddig 25 milliárd koronát fizetett ki, az egész komplexum 36 milliárd koronába kerülne ami 15 milliárddal több mint ami az eredeti terv volt.

Prága ugyan nem fizet, de a pénz a költségvetésben az építkezésre megvan. Jövőre ebből a célból átcsoportosítottak 4 milliárd koronát. A politikusok törvényes utat keresnek hogyan tudnák kifizetni a szükséges és elvégzett többletmunkákat. Amiknek az érvényessége azonban tőrvényességi szempontból kérdéses, mert néhány, a szerződésbe ugyan utólag került kiegészítést a várost vezető felelős politikusok helyett egy akkor nagyon befolyásos hivatalnok, az akkori befektetési főnök írt alá.
Több szakértői véleményt is kidolgoztatott az új városvezetés, hogy hogyan hidalja át ezt a problémát, ám egyik sem adott egyértelmű megoldást. Hudeček szerint a felelősség Pavel Bémet terheli, aki mint már emlitettem a vádakat visszautasitja de a szerződésről semmi konkrétumot nem közöl, csak kétségbe vonja az ellenőrző szerv kompetenciáját.
A múlt hét intenzív tárgyalásokkal telt a két fél között de megoldást nem találtak. Ezért a Metrostav úgy döntött hogy az üggyel gyorsított eljárást kérve döntőbírósághoz fordul a ki nem fizetett de elvégzett munkák ügyében. Egyúttal elfogadták hogy Prága a vita tárgyát kiterjeszti a szerződés egészének az érvényességére is.

Röviden ennyi a tőrténet, itt tart a dolog ma. Hadd adjak a következőkben némi további háttérinformációt ami segíthet jobban megérteni mi és hogyan vezetett ide.

Tomáš Hudeček már a második főpolgármester aki küszködik ezzel a nehéz örökséggel.
A legkézenfekvőbb kérdés hogy hogyan lett az elfogadott 21 milliárd koronából mára 15 milliárddal több. 2006-ban a 21 milliárd korona Prága éves költségvetésének a felét jelentette. Ezt a számot 2006-ban az akkor főpolgármester Pavel Bém dobta be a köztudatba és ragaszkodott hozza hogy ennyibe fog a beruházás kerülni, de már ez az ár is akkoriban nagyon heves sajtóreakciókat váltott ki, hihetetlenül magasnak tűnt, ami mint kiderült, sehol nem volt a mai véglegesnek tűnő árhoz képest…
Később az alagút fúrása közben néhányszor beszakadt a talaj, illetve keletkeztek károk az alagút feletti épületekben is, emiatt meg kellett erősíteni a feltalajt és az alagutat némileg mélyebben kellett vezetni.

(Kép: www.idnes.cz )

Bém kijelentette hogy az ár 25 milliárdra emelkedik de az már a legvégső ár, ha esetleg tovább emelkedne, magabiztosan megigérte hogy 50 óra közmunkát fog végezni…

38 milliárd koronát mint végső árat, az utódja Bohuslav Svoboda számolta ki szakértőkkel, ezt az árat azonban a Metrostavval folytatott tárgyalásai után sikerült 2 milliárddal csökkentenie.
Érdekes, egy a Respekt magazin által megszólaltatott szakértő véleménye is, az az ember aki 2007-ben Bémnek dolgozott, ő volt akkoriban a feljebb már emlitett hivatalnok aki több szerződésmódositást is aláirt. Szerinte az egész csak számmágia volt az elejétől fogva, Bém csak a szigorúan vett szó szerinti épitési munkálatok árát számolta bele, semmilyen esetlegesen felmerülő járulékos költséget nem, mint például a telekkisajátitásokat sem. Nem érti miért lepődött meg később mindenki, hiszen szerinte egy ekkora beruházás ennyibe kerül, és aki értett hozzá az már akkor is tudta. Szerinte már 2002-ben amikor elkezdték tervezni a költségeket alapból 30 milliárd felett volt a teljes kalkuláció, úgy véli ha az elején a 30 milliárd feletti összegről lett volna szó, egyszerűen nem hagyják jóvá a beruházást.
A Bém utáni városvezetés szakértői véleményekre alapozva félt a rendre beérkező számlákat kiegyenliteni ezért egyszerűen leállitottak minden kifizetést, hogy el tudják kerülni a hűtlen kezelés vádját. Miután a beérkezett számlákat szakértők és könyvelők átvizsgálták, megállapitották, hogy ha Prága fizetne tovább, törvénysértést követne el. Minden jel szerint törvénytelenül épült meg például egy teljes Moldva-híd (!), egy elegáns és fejlett technológiával épült híd, Troja városrészben ahol a Blanka a felszínre ér. Eredetileg a Metrostav 500 milló koronáért építette volna meg a hidat, ami a projekt része volt a kezdetektől, a városi tanácsosok azonban kiírtak egy új építészeti versenyt, aminek a győztesét a befektetési részleg, supp kicserélte, felváltva az 500 milliós hidat, az új 1.2 milliárdossal. Igen ám, de erre a hídra mivel nem volt része az eredeti pályázatnak sem az elfogadott munkatervnek, és mivel jóval drágább volt mint az eredeti, új közbeszerzési pályázatot kellett volna kiírni, ami nem történt meg, a híd áll a Metrostav pedig vár a pénzére. Hasonló problémák vannak más kisebb volumenű részmunkákkal is.

(Kép: http://www.tunelblanka.cz )

Az új vezetésnek abban teljesen igaza van hogy a rendőrség azt fogja letartoztatni aki törvénytelenül fizet nem azt aki a megrendelést leadta.
Furcsa, hogy a Metrostav ezt a hídépitést egyáltalán elkezdte a hivatalnokok szóbeli ígéretére alapozva, hogy majd a főpolgármesteri hivatal úgyis jóváhagyja a módosítást és a későbbi módosításokat is. Ez mint ismert nem történt meg, mivel választások voltak és a prágaiak változást akartak.

Emiatt most a birósági itéletre vár mindenki. Prága is a Metrostav is.