Az egyik legfontosabb Škoda modell, a első példánya 50 éve március 21.-én hagyta el a Mlada Boleslav-i gyártósort. A saját idejében korszakalkotó jármű nagy népszerűséget ért el világszerte. Nem csoda, a tetszetős küllemű autó valószínűleg a Csehszlovák Szocialista Köztársaság messze legszebb személygépjárműve.Škoda 1000 MB 

     Az út, ami ennek a korabeli remek modellnek a létrejöttéhez vezetett 10 évig tartott, mivel már 1954-ben elhatározta az uralkodó kommunista állampárt hogy egy olcsó megbízható autót ad a népnek. A Škoda fejlesztőmérnökei azonnal nekiláttak a munkának, egy sor prototípust kifejlesztettek és megépítettek hogy kis egy fogyasztású, kistömegű, strapabíró és megbízható autót tudjanak bemutatni végtermékként. Kipróbáltak többféle motorelhelyezést, végül a farmotor és hátsókerék meghajtás diadalmaskodott nemcsak azért mert viszonylag olcsón voltak képesek ezt ebben a formában gyártani hanem azért is mert így nem kellett import alkatrészeket felhasználniuk.

     1960-ban aztán elkészült egy 50 darabos prototípus széria, ekkor még Favorit néven, amik aztán a legkülönfélébb teszteken vettek részt, kipróbálva az autót például a szovjet tél viszonyai között is. A tesztelés során gyűjtött tapasztalatok alapján még egyszer áttervezték egy kicsit a járgányt, majd a végleges prototípus 1963 decemberében végre elkészült Mladá Boleslav-ban. A modell nagy pillanatot élt meg a bemutatót a csehszlovák népnek ugyanis a Szovjetunió akkori második embere, későbbi vezetője a szenvedélyes autókedvelő Leonyid Brezsnyev tartotta aki a gyárudvaron próbálhatta ki az autót és az itt készült fotó került fel a Motorvilág c. autósújság címlapjára, mint az első hivatalos fénykép az új Škodáról.

     

     3 hónappal később márciusban, pont 50 éve került a Škoda 1000 MB a nagyközönség elé, és ekkor indult el a sorozatgyártás is. Az eleinte 10 darabos napi termelés pár hónap alatt felfutott napi 150 darabosra. Az új személygépkocsi aztán végül nem lett igazán olcsó és ebből kifolyólag nem lett klasszikus népautó sem, habár népszerű volt. Az ára eleinte 44.000 korona volt, ami 30 havi átlagfizetést jelentett akkoriban, de ez az ár később 1968-ra felment 49.000 koronára. Összehasonlításként az import Renault 8-as pont ennyibe került, míg egy Wartburg 37.000 korona volt igaz annak a várakozási ideje a szocialista hiánygazdálkodásban sokkal hosszabb volt.
     A (nyugat-)német autóklub újságírói 64-ben összehasonlították a már említett Renault 8-assal, és csak a rosszabb (nyugat-)német szervizlehetőségek miatt kapott hajszállal (2 ponttal) rosszabb értékelést. A teszt zárszava hízelgő volt: „a legmodernebb kelet-európai autó ami lépést tart a kategóriáján belül a versenytársakkal”. Csak apróságokat, de tipikus kelet-európai apróságokat kritizáltak, úgymint az olcsónak kinéző és rossz elhelyezésű ablaktekerőt, az első ajtó háromszög alakú szellőzőablak megoldását, vagy a túl szögletes és éles éleket a kesztyűtartón.
     A kocsi neve a korabeli csehszlovák szóviccel ellentétben nem azt jelenti 1000 kis fájdalom (csehül: 1000 Malých Bolestí ) hanem az MB Mladá Boleslavot jelöli az 1000 pedig a motor lökettérfogatára utal. Sikerét mutatja, hogy pár év alatt 450.000 darabot adtak el belőle. Ma Csehországban még mindig üzemben van 16000 példány, keresett veteránautóvá vált, majd minden családban volt legalább egy eMBecsko ahogy becézik mind a mai napig. Boldog születésnapot eMBecsko!